Konnektivizmus kontra kollaboratív tanulás kontra konstruktivizmus a pedagógiában
Az élet fejlődésével, mint minden, az oktatás is fejlődik, hogy meg tudjon felelni a mai követelményeknek.
A pedagógia történetét áttekintve a kezdetekben az információátadás eléggé kegyszerű volt. Az idősebb tanította a fiatalabbat az általa fontosnak tartott tudásra.
A tudás a tanulóban a kapott adatok, információk alapján épült be a tudásába, személyiségébe. A modern kutatások szerint az így felépülő tudásbázisok – függetlenül attól, hogy ugyanazt tanulták a tanulók – mindig az egyén személyiségének, előzetes ismereteinek alapján, de mindig másképpen épült fel a tudatba. Az egyénileg felépült és mindig személyes tudásbázisokat, a modern tudomány „konstruktivizmus” elméleti címszó alatt foglalta össze.
Ezen nézet szerint a „tudást” a tanulás folyamán az egyén építi fel önmagának.
Sok kisebb-nagyobb viták nézet különbségek ellenére úgy gondolom, hogy ezen elmélet jól közelíti meg – a maga idejében és ma is – az egyén tudásának kialakulását.
Ahogyan fejlődik a tudomány, úgy fejlődik a pedagógia is. Az egyre nagyobb mennyiségű tudást, valamilyen formában minél hatékonyabban át kell adni a következő nemzedéknek. Gondolok itt arra, hogy ma egy gyermek ahhoz, hogy csak az alap szintű műveltséget megszerezze, legalább nyolc évig kell, kellet tanulnia. Ma már a tíz éves alapképzés is a mindennapok része.
Visszagondolva a nagyszüleimre, akiknél még a hat elemi osztály elvégzése is „nagy” műveltségnek számított. Nem is beszélve a felsőbb iskolákról.
Visszatérve a modern világunkhoz, a technika fejlődésével kialakult egy új pedagógiai nézet is a hatékonyabb tanulás érdekében, ez lett a kollaborativ tanulás elmélet. Ezen elmélet szerint a csoportos, egymással összedolgozó tanulók által létrehozott társas tanulás, hatékonyabb és gyorsabb lehetőséget ad a tudás megszerzésére.
Önmagában az, hogy egy tanuló csoport közösen tanul, megosztva a feladatokat és így jutva el hatékonyabban a célig, nagyon érdekes és jó gondolatnak tartom. Mint minden elmélet, úgy gondolom ez is jó, és sok területen hatékony tanulási mód is lehet. Ugyanakkor semmi képen nem tartom általános és kizárólagosan a leghatékonyabb tanulási módszernek.
Egy példán keresztül érzékeltetve a következőket. Egy általános iskolában, ahová kötelező járni, és mint, gyakorló szülő, és mint, oktató is tapasztalom, nem mindenkinek azonos és főleg nem azonosan magas a motivációs szintje. De ugyanez elmondható egyes szakképző iskolákról is ahova a fiatalok „csak” azért jelentkeznek, mert a szülő akarja, vagy éppen mert nem vették fel oda ahova eredetileg jelentkezett. A csoportos tanulás folyamán a jelentősen eltérő érdeklődési szint, és a vele együtt járó eltérő motivációs szint is azt eredményezheti, hogy vannak a csoportban „lelkesen” teljesítő tagok, és vannak, néhol többen is akik kihasználva a csoport másik tagjának lelkesedését, munkáját, csak igen kis teljesítmény mellett kapják meg a csoport közös teljesítményéért kapott elismerést.
Véleményem szerint, a kollaboratív tanulás csak olyan csoportoknál eredményes tanulási forma, ahol a csoport minden tagja érdeklődés alapján (és nem kényszerből) vesz részt az adott csoport munkájában. Megfelelően magas a motivációs szintje is, és amit még fontosnak tartok, egységes vagy legalábbis az adott feladat sikeres megoldásához, azonos szintű az előzetes tudásszintje is minden egyes csoporttagnak.
A konnektivizmus mint a hálózat alapú tanulási mód, első megközelítésben hasonlónak tűnhet a kollaboratív, csoportos tanulási módhoz. Azon különbségek nem kihagyásával, hogy ezen tanulási mód már jelentős technikai háttért is feltételez, ilyennek tekinthető elsősorban a számítástechnika, és az internet megléte és alapszintű használata a tanulás során.
Furcsa módon, ezen tanulási módnál is nagyon hasonlatosan el lehet ugyan azt mondani a csoport tagjairól, mint a kollaboratív tanulásnál megtalálható. Azzal a szerintem nem kevésbé veszélyes, bizonytalansági tényezőt magában hordó kockázattal, amit az internet illetve az interneten található tudástartalmak jelentenek.
Még egy átlagos internetes felhasználó is többször találkozik azzal a ténnyel, hogy az interneten található adatok, szövegek, információk valóságtartalma mennyire kevésbé valóságos.
Egy a baráti körben történt esettel szeretném ezt illusztrálni. Egy úgy hat-hét év körüli kisfiúval a család felment Pestre és elmentek az állatkertbe is. Sok mindent megnéztek ott, a szülők itthon mesélték, hogy a „kicsi” meg volt sértődve, mert nem talált lila tehenet az állatkertbe, pedig a TV-ben a „Milka tehén” az lila volt.
Ismételten, szinte ugyanott kezdve-folytatva, mint a kollaboratív tanulásnál is elmondtam. Véleményem szerint, az nagyon helyes és jó és a modern lehetőségeket megfelelően kihasználva valóban előnyös, hatékonyabb tanulási lehetőség, a hálózat alapuló tanulás (konnektivizmus). Ugyanakkor az a véleményem, hogy amennyi előnyt jelent, legalább annyi veszélyt is jelenthet. Hiszen egy valóban hálózat alapú tanulási módnál, ahol a hallgatók önállóan, illetve a csoport tagjaiként szerzik meg a tudást a (nyilvános) hálózaton keresztül, fenn állhat annak a veszélye, hogy olyan hamis, vagy rész igazságot találnak, amely nem célja a tanulásnak.
Ugyanakkor, ha a hálózati tanulási forma keretében, ellenőrzött, hiteles tudás birtokába jutnak, az nagy előnyt jelent. Gondolok én itt arra, hogy egy kistelepülésen élő tanuló gyakorlatilag ugyanazon tudást, számára azonos tudáscsoportbeli tagsághoz tud jutni, mint egy nagyvárosi vagy éppen egy fővárosi hasonló tanuló. Világunk fejlődésével már a határok sem jelentenek nagy akadályt a megfelelő információ, tudás megszerzéséhez.
Ismételten az a véleményem, hogy önmagában igenis jó az, ha a pedagógia is ugyanúgy, mint minden más tudomány, korszerű módszerekkel segíti a hatékonyabb megvalósulást. De nem nélkülözhető az ember, a „tudós fő”, a megfelelően felkészült pedagógus vagy vezető segítsége, aki képes a mai meg növekedett információáradatban a megfelelő szűrő, irányító szerepet betölteni.
