Csoportban tanulok
A csoportos tanulás élményéről nekem többségében negatív tapasztalataim vannak. Ugyanis azoknál a feladatmegoldásoknál (tanulási folyamatoknál) ahol csoport dolgozott együtt, nagyon ritkán tapasztaltam, hogy a csoport tagjai azonos értékű, azonos mennyiségű, vagy éppen azonos intenzitású munkát végeztek. Az így létrejött csoport teljesítményben az egyes csoporttagok munkája nagyon eltérő is lehetett, ugyanakkor a csoport teljesítményét - legtöbbször - csak a végeredményen keresztül értékelték. Az egyes csoporttagok egyéni teljesítménye a legtöbb esetben nem lett értékelve.
A fentiek miatt a csoporton belül gyakran előfordultak olyan tagok, akik csak igen kevés teljesítményt nyújtottak, ugyanakkor a végeredményben egyenlően részesültek. Például projekt teljesítmény finanszírozás esetén.
Véleményem szerint a jól működő csoportmunkánál fontos, hogy a csoport minden tagja erősen motivált legyen a siker érdekében. A csoport tagjai előzetesen legalább kis mértékben, de ismerjék egymást (legyen már köztük munkakapcsolat). A csoport tagjai megközelítően azonos felkészültséggel rendelkezzenek. Ismerjék, és már előzetesen tapasztalják meg a csoport munka előnyeit, hátrányait. A csoporton belül a munkahierarchia legyen előre meghatározott, a személyes ellentétek, súrlódások elkerülése érdekében. A csoportmunka folyamán belül rendszeresen – objektíven - értékelve legyenek a csoport tagjai. A nem megfelelően teljesítő tagok lecserélése a csoportmunka folyamán belülről biztosított legyen. Nem utolsó sorban fontosnak tartom, hogy a csoportmunka, a csoportos tanulás részben kötődjön a csoport egyéni, csoporton kívüli életével is. Hiszen egy-egy munka, főleg hosszabb projektmunka, vagy hosszabb együtt tanulás során a személyi kapcsolatok pozitív alakulása, fejlődése nagyban segíti a csoport teljesítményét is.
Tapasztalatom az, hogy - függetlenül a rendelkezésre álló technikai lehetőségektől - a személyes kapcsolatok, különösen a pozitív személyes kapcsolatok a csoporton belül növeli a csoport teljesítményét. Amíg a csoport tagjai nem ismerik egymást, addig a csoporton belüli munka is akadozva, vagy legalábbis csak lassabban halad előre, hiszen nem tudható, hogy a csoport másik tagjától milyen teljesítmény várható el. Milyen munkaintenzitással képes a közös feladatok megoldásában részt venni.
Ugyanakkor a csoportos tanulás, csoportmunka előnyei nem tagadhatóak. Hiszen csak egy példával emeljem ki: „több szem többet lát”. Vagyis az egyéni tudás egy jól szervezet, jól előkészített és főleg jól vezetett csoportnál egyértelműen a teljesítmény növekedéséhez vezet. Különösen jelentős ez a csoport által nyújtott többlet teljesítmény, olyan innovatív munkáknál ahol a csoport tagjai különböző munkaterületekről jönnek, és különböző tudományágak tudását kapcsolják össze a csoporton belül, az adott feladat sikeres megoldása érdekében.
Ugyanakkor úgy gondolom nem elégszer kell azt hangsúlyozni, hogy egy sikeres csoportmunka nem ott kezdődik, amikor a csoport együtt kezd el dolgozni, tanulni. A siker kulcsa már ott kezd eldőlni, amikor a feladat megoldására a csoportot el kezdik szervezni, előkészíteni. Egy nagyobb tudományos munkánál vagy a gazdasági életben egy projektmunkánál ezért van nagy sikere a csoport munkának, van lehetőség a csoporttagok előzetes kiválasztására, összehangolására és a megfelelő, azonos motiváltság elérésére. A tanulói csoportok ezen hiányosságai adják azt, hogy ezeknél a csoportoknál a csoportmunka (csoportban való tanulás) kevésbé hatékony. Itt sajnos kicsi a lehetőség a tanulók előzetes szűrésére. A csoportba kerülő tanulók csoportbeli munkavégzésről is kevesebb előzetes tudással rendelkeznek. Gyakran előfordul, hogy a csoport teljesítményét egy vagy akár több tagja is azzal hátráltatja, hogy „majd a másik” megcsinál mindent, úgy is „csak” a csoport végeredménye lesz minősítve.
A sikeres tanulói csoportok legtöbbször ott figyelhetők meg, amikor a csoportok „önerőből” önként jönnek létre. A csoportba belépő tanulók önként, a sikeresebb tanulás érdekében maguktól ismerik fel a közös munka előnyeit. Fel tudják mérni a közös munka, a közös tanulás hátrányait is. Mindezen ismeretek birtokában, olyan közös motivációs bázist képesek létrehozni, amely a teljes tanulási idő alatt fennmarad.
T.I.