andragogiama12

Konnektivizmus kontra kollaboratív tanulás kontra konstruktivizmus a pedagógiában

Az élet fejlődésével, mint minden, az oktatás is fejlődik, hogy meg tudjon felelni a mai követelményeknek.

A pedagógia történetét áttekintve a kezdetekben az információátadás eléggé kegyszerű volt. Az idősebb tanította a fiatalabbat az általa fontosnak tartott tudásra.

A tudás a tanulóban a kapott adatok, információk alapján épült be a tudásába, személyiségébe. A modern kutatások szerint az így felépülő tudásbázisok – függetlenül attól, hogy ugyanazt tanulták a tanulók – mindig az egyén személyiségének, előzetes ismereteinek alapján, de mindig másképpen épült fel a tudatba. Az egyénileg felépült és mindig személyes tudásbázisokat, a modern tudomány „konstruktivizmus” elméleti címszó alatt foglalta össze.

Ezen nézet szerint a „tudást” a tanulás folyamán az egyén építi fel önmagának.

Sok kisebb-nagyobb viták nézet különbségek ellenére úgy gondolom, hogy ezen elmélet jól közelíti meg – a maga idejében és ma is – az egyén tudásának kialakulását.

Ahogyan fejlődik a tudomány, úgy fejlődik a pedagógia is. Az egyre nagyobb mennyiségű tudást, valamilyen formában minél hatékonyabban át kell adni a következő nemzedéknek. Gondolok itt arra, hogy ma egy gyermek ahhoz, hogy csak az alap szintű műveltséget megszerezze, legalább nyolc évig kell, kellet tanulnia. Ma már a tíz éves alapképzés is a mindennapok része.

Visszagondolva a nagyszüleimre, akiknél még a hat elemi osztály elvégzése is „nagy” műveltségnek számított. Nem is beszélve a felsőbb iskolákról.

Visszatérve a modern világunkhoz, a technika fejlődésével kialakult egy új pedagógiai nézet is a hatékonyabb tanulás érdekében, ez lett a kollaborativ tanulás elmélet. Ezen elmélet szerint a csoportos, egymással összedolgozó tanulók által létrehozott társas tanulás, hatékonyabb és gyorsabb lehetőséget ad a tudás megszerzésére.

Önmagában az, hogy egy tanuló csoport közösen tanul, megosztva a feladatokat és így jutva el hatékonyabban a célig, nagyon érdekes és jó gondolatnak tartom. Mint minden elmélet, úgy gondolom ez is jó, és sok területen hatékony tanulási mód is lehet. Ugyanakkor semmi képen nem tartom általános és kizárólagosan a leghatékonyabb tanulási módszernek.

Egy példán keresztül érzékeltetve a következőket. Egy általános iskolában, ahová kötelező járni, és mint, gyakorló szülő, és mint, oktató is tapasztalom, nem mindenkinek azonos és főleg nem azonosan magas a motivációs szintje. De ugyanez elmondható egyes szakképző iskolákról is ahova a fiatalok „csak” azért jelentkeznek, mert a szülő akarja, vagy éppen mert nem vették fel oda ahova eredetileg jelentkezett. A csoportos tanulás folyamán a jelentősen eltérő érdeklődési szint, és a vele együtt járó eltérő motivációs szint is azt eredményezheti, hogy vannak a csoportban „lelkesen” teljesítő tagok, és vannak, néhol többen is akik kihasználva a csoport másik tagjának lelkesedését, munkáját, csak igen kis teljesítmény mellett kapják meg a csoport közös teljesítményéért kapott elismerést.

Véleményem szerint, a kollaboratív tanulás csak olyan csoportoknál eredményes tanulási forma, ahol a csoport minden tagja érdeklődés alapján (és nem kényszerből) vesz részt az adott csoport munkájában. Megfelelően magas a motivációs szintje is, és amit még fontosnak tartok, egységes vagy legalábbis az adott feladat sikeres megoldásához, azonos szintű az előzetes tudásszintje is minden egyes csoporttagnak.

 A konnektivizmus mint a hálózat alapú tanulási mód, első megközelítésben hasonlónak tűnhet a kollaboratív, csoportos tanulási módhoz. Azon különbségek nem kihagyásával, hogy ezen tanulási mód már jelentős technikai háttért is feltételez, ilyennek tekinthető elsősorban a számítástechnika, és az internet megléte és alapszintű használata a tanulás során.

Furcsa módon, ezen tanulási módnál is nagyon hasonlatosan el lehet ugyan azt mondani a csoport tagjairól, mint a kollaboratív tanulásnál megtalálható. Azzal a szerintem nem kevésbé veszélyes, bizonytalansági tényezőt magában hordó kockázattal, amit az internet illetve az interneten található tudástartalmak jelentenek.

Még egy átlagos internetes felhasználó is többször találkozik azzal a ténnyel, hogy az interneten található adatok, szövegek, információk valóságtartalma mennyire kevésbé valóságos.

Egy a baráti körben történt esettel szeretném ezt illusztrálni. Egy úgy hat-hét év körüli kisfiúval a család felment Pestre és elmentek az állatkertbe is. Sok mindent megnéztek ott, a szülők itthon mesélték, hogy a „kicsi” meg volt sértődve, mert nem talált lila tehenet az állatkertbe, pedig a TV-ben a „Milka tehén” az lila volt.

Ismételten, szinte ugyanott kezdve-folytatva, mint a kollaboratív tanulásnál is elmondtam. Véleményem szerint, az nagyon helyes és jó és a modern lehetőségeket megfelelően kihasználva valóban előnyös, hatékonyabb tanulási lehetőség, a hálózat alapuló tanulás (konnektivizmus). Ugyanakkor az a véleményem, hogy amennyi előnyt jelent, legalább annyi veszélyt is jelenthet. Hiszen egy valóban hálózat alapú tanulási módnál, ahol a hallgatók önállóan, illetve a csoport tagjaiként szerzik meg a tudást a (nyilvános) hálózaton keresztül, fenn állhat annak a veszélye, hogy olyan hamis, vagy rész igazságot találnak, amely nem célja a tanulásnak.

Ugyanakkor, ha a hálózati tanulási forma keretében, ellenőrzött, hiteles tudás birtokába jutnak, az nagy előnyt jelent. Gondolok én itt arra, hogy egy kistelepülésen élő tanuló gyakorlatilag ugyanazon tudást, számára azonos tudáscsoportbeli tagsághoz tud jutni, mint egy nagyvárosi vagy éppen egy fővárosi hasonló tanuló. Világunk fejlődésével már a határok sem jelentenek nagy akadályt a megfelelő információ, tudás megszerzéséhez.

Ismételten az a véleményem, hogy önmagában igenis jó az, ha a pedagógia is ugyanúgy, mint minden más tudomány, korszerű módszerekkel segíti a hatékonyabb megvalósulást. De nem nélkülözhető az ember, a „tudós fő”, a megfelelően felkészült pedagógus vagy vezető segítsége, aki képes a mai meg növekedett információáradatban a megfelelő szűrő, irányító szerepet betölteni.

Csoportban tanulok

A csoportos tanulás élményéről nekem többségében negatív tapasztalataim vannak. Ugyanis azoknál a feladatmegoldásoknál (tanulási folyamatoknál) ahol csoport dolgozott együtt, nagyon ritkán tapasztaltam, hogy a csoport tagjai azonos értékű, azonos mennyiségű, vagy éppen azonos intenzitású munkát végeztek. Az így létrejött csoport teljesítményben az egyes csoporttagok munkája nagyon eltérő is lehetett, ugyanakkor a csoport teljesítményét - legtöbbször - csak a végeredményen keresztül értékelték. Az egyes csoporttagok egyéni teljesítménye a legtöbb esetben nem lett értékelve.

A fentiek miatt a csoporton belül gyakran előfordultak olyan tagok, akik csak igen kevés teljesítményt nyújtottak, ugyanakkor a végeredményben egyenlően részesültek. Például projekt teljesítmény finanszírozás esetén.

Véleményem szerint a jól működő csoportmunkánál fontos, hogy a csoport minden tagja erősen motivált legyen a siker érdekében. A csoport tagjai előzetesen legalább kis mértékben, de ismerjék egymást (legyen már köztük munkakapcsolat). A csoport tagjai megközelítően azonos felkészültséggel rendelkezzenek. Ismerjék, és már előzetesen tapasztalják meg a csoport munka előnyeit, hátrányait. A csoporton belül a munkahierarchia legyen előre meghatározott, a személyes ellentétek, súrlódások elkerülése érdekében. A csoportmunka folyamán belül rendszeresen – objektíven - értékelve legyenek a csoport tagjai. A nem megfelelően teljesítő tagok lecserélése a csoportmunka folyamán belülről biztosított legyen. Nem utolsó sorban fontosnak tartom, hogy a csoportmunka, a csoportos tanulás részben kötődjön a csoport egyéni, csoporton kívüli életével is. Hiszen egy-egy munka, főleg hosszabb projektmunka, vagy hosszabb együtt tanulás során a személyi kapcsolatok pozitív alakulása, fejlődése nagyban segíti a csoport teljesítményét is.

Tapasztalatom az, hogy - függetlenül a rendelkezésre álló technikai lehetőségektől - a személyes kapcsolatok, különösen a pozitív személyes kapcsolatok a csoporton belül növeli a csoport teljesítményét. Amíg a csoport tagjai nem ismerik egymást, addig a csoporton belüli munka is akadozva, vagy legalábbis csak lassabban halad előre, hiszen nem tudható, hogy a csoport másik tagjától milyen teljesítmény várható el. Milyen munkaintenzitással képes a közös feladatok megoldásában részt venni.

Ugyanakkor a csoportos tanulás, csoportmunka előnyei nem tagadhatóak. Hiszen csak egy példával emeljem ki: „több szem többet lát”. Vagyis az egyéni tudás egy jól szervezet, jól előkészített és főleg jól vezetett csoportnál egyértelműen a teljesítmény növekedéséhez vezet. Különösen jelentős ez a csoport által nyújtott többlet teljesítmény, olyan innovatív munkáknál ahol a csoport tagjai különböző munkaterületekről jönnek, és különböző tudományágak tudását kapcsolják össze a csoporton belül, az adott feladat sikeres megoldása érdekében.

Ugyanakkor úgy gondolom nem elégszer kell azt hangsúlyozni, hogy egy sikeres csoportmunka nem ott kezdődik, amikor a csoport együtt kezd el dolgozni, tanulni. A siker kulcsa már ott kezd eldőlni, amikor a feladat megoldására a csoportot el kezdik szervezni, előkészíteni. Egy nagyobb tudományos munkánál vagy a gazdasági életben egy projektmunkánál ezért van nagy sikere a csoport munkának, van lehetőség a csoporttagok előzetes kiválasztására, összehangolására és a megfelelő, azonos motiváltság elérésére. A tanulói csoportok ezen hiányosságai adják azt, hogy ezeknél a csoportoknál a csoportmunka (csoportban való tanulás) kevésbé hatékony. Itt sajnos kicsi a lehetőség a tanulók előzetes szűrésére. A csoportba kerülő tanulók csoportbeli munkavégzésről is kevesebb előzetes tudással rendelkeznek. Gyakran előfordul, hogy a csoport teljesítményét egy vagy akár több tagja is azzal hátráltatja, hogy „majd a másik” megcsinál mindent, úgy is „csak” a csoport végeredménye lesz minősítve.

A sikeres tanulói csoportok legtöbbször ott figyelhetők meg, amikor a csoportok „önerőből” önként jönnek létre. A csoportba belépő tanulók önként, a sikeresebb tanulás érdekében maguktól ismerik fel a közös munka előnyeit. Fel tudják mérni a közös munka, a közös tanulás hátrányait is. Mindezen ismeretek birtokában, olyan közös motivációs bázist képesek létrehozni, amely a teljes tanulási idő alatt fennmarad.

T.I.

 Nem vagyok NETT generációs?

 A mai fiatalokra (14 és 25 év közöttiek) azt szokták mondani, hogy ők az "igazi" az "első" valóban NETT generáció.

 Mit is jelent ez a kifejezés? A mai fiatalok gyakorlatilag úgy nőnek fel, hogy a digitális tudomány eszközeinek használata, azok kezelése az életük része. A digitális eszközök használata, különösen az új számítógépes játékok elterjedése valóban kikényszerít a felhasználókból, a fiatalokból, olyan nem tudatos készségeket, amelyek tanulással csak nehezen elsajátítható. Gondolok itt én például a digitális játékok használatára, de például a digitális lejátszók kezelésére (DVD lejátszó, digitális TV). A játék közben szerzett készségek a fiatal korban szinte a családi szocializáció keretében kerülnek elsajátításra. Ezzel pedig igen nagy előnyre tesz szert a fiatal.

Már könnyebben, készség szinten (félelem, tartózkodás nélkül) képes használni nagy bonyolultságú számítógépes eszközöket.

Az internet hétköznapivá válása már a személyes kapcsolatokban is jelentős változást eredményez az előző generációhoz képest. Gondolok én itt olyanra, hogy a társasági kapcsolataikat a fiatalok a netten tartják fent, különböző csetelő, beszélgető, levelező programokkal.

Élményeiket, információikat, tudásuk nagy részét is a digitális hálózaton keresztül élik meg. A digitális világ és a való világ ezen nemzedék részére lassan egyenrangúvá válik. Valamint rendkívüli módon megnövekedett információ mennyiség áll a rendelkezésükre. Bár hogy ezen információ mennyiség, milyen arányban valóságos és milyen arányban szükséges és milyen arányban képesek ezeket az információkat feldolgozni, az úgy gondolom egy igen komoly feltáró vizsgálat tudná csak megállapítani.

 Az én nemzedékem sajnos csak felnőtt korban tudott megismerkedni a digitális kultúrával, annak eszközeivel. A magam tapasztalatát is figyelembe véve és a velem egykorúakkal folytatott beszélésekből azt tudom megállapítani, hogy mi „csak” tanultuk (már akit érdekel és foglalkozott vele) a digitális világot. Mi nem tudunk olyan „önfeledt” könnyedséggel használni egy digitális eszközt mint azok a fiatalok akik már gyermekkorban elsajátították azok kezelést, és ami fontos minden „félelem” nélkül képesek azok használatára (elrontom, rosszul kezelem, rossz gombot nyomok meg stb...).

 Véleményem szerint a felnőttkorban tanulással megszerzett képességek soha nem lesznek olyan mélyen és készség szinten beépülve a személyiségbe, mint amit a gyermek vagy nagyon fiatal, a szocializációja során szerez meg, mint ösztönösen elsajátított képességet.

Egy egyszerű példával illusztrálva. A fiatalon, például óvodában vagy általános iskola alsó tagozatain tanult idegen nyelvet mindig jobban használja az ember, mint azt a nyelvet amelyet felnőttkorban, tudatos nyelvtanulással sajátít el. A felnőttkori nyelvtanulással elsajátított nyelvhasználatban mindig több gondot jelent a hangsúly a megfelelő szóhasználat elsajátítása, függetlenül attól, hogy egyébként mekkora szókinccsel rendelkezik valaki az adott nyelvből.

 Véleményem szerint – a nyelvtanulás analógiájánál maradva – a mai NETT generáció már ösztönösen, különösebb „tudatos” tanulás nélkül sajátította el gyermekkorban, a digitális tudás (egyik nagyon fontos részét) a „kiejtést” a „szóhasználatot”.

Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a „NETT generációs képesség” meglétét nem tartom életkor függőnek. Mindenkor fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy ha valakit valami érdekel, azt képes megtanulni, elsajátítani és főleg használni, életkortól függetlenül is.

Bár azt is hangsúlyozom, hogy a gyermekkorban szerzett képességek mindig jobban beépülnek a személyiségbe, mint a tudatos tanulás során szerzett képességek, így a kettő közötti előny nem vitatható.

sikerült az elkészítés, remélem